3. Hesztia

A Bennünk élő istennő: HESZTIA

Az arctalan, karakter nélküli Istennő, akinek nem emeltek szobrokat,
váza képeket is alig festettek róla.

HESZTIA, Kronosz és Rheia legelső gyermeke, testvéreivel először
Apjuk bendőjében találkozhatott, hiszen a paranoiás, hatalmát féltő
Kronosz, mindegyik gyermekét lenyelte.

Szép sorjában, születési sorrendben.

Egyedül Zeusz, a legfiatalabb gyermek nem landolt Kronosz gyomrában,
mert addigra mintha már felébredt volna az Anya hosszúra nyúlt
„Csipkerózsika álmából”.

Vagy a dermedtségéből.

Vagy a – nehezen érthető – naivitásából (öt gyermekét beáldozta, ugyan
miben reménykedett újra és újra, hogy „majd máshogy történik?!” Tipikus
bántalmazói dinamika).

A lényeg az, hogy a kis Zeuszt végül elrejtette, titkon fölnevelte, majd
hánytató főzetet adtak be Kronosznak, aki ennek hatására
visszaöklendezte gyermekeit.

Szép sorjában, a lenyelési sorrend inverzében.

HESZTIA az, aki a leghosszabb időt töltötte az Apa, vagyis a
„Mindenség gyomrában”.

Ő került be legelsőnek, és Ő szabadult utoljára. (Az elsőszülöttek
krízise!)

Zeusz, az egyetlen nem traumatizált utód, összeszedte testvéreit és más
titánokat, majd hatalmas csatában legyőzték Kronoszt, az Apát.

(Amúgy a transzgenerációs minta simán tovább ment, mert később
Zeusz is szereti lenyelni azokat, akik vélelme szerint veszélyt jelentenek
rá, elsődlegesen a feleségét Métiszt, s a potenciális csúcsellenséget,
lányát, Pallasz Athénét.)

De vissza HESZTIÁHOZ!

HESZTIA, Olümposz-i trónjáról lemondott, a helyét elfoglaló Dionüszosz
nagy boldogságára.

Maga helyett a TÜZET hagyta ott (később ezt a tüzet, vagyis ŐT lopja el
Prométheusz és hozza le az emberiségnek).

Neve nem szerepel a mitológiákban, távol tartotta magát minden szaftos,
hátborzongató, dicsőséges, vagy kacagtató isteni és emberi történéstől.
Visszahúzódott.

Szüzességet fogadott Zeusznak a testvérének(!) aki megszabadította őt,
s eme fogadalmát meg is tartotta.

Az ókori otthonok és templomok központi TÜZÉBEN tisztelték, s
azonosították is Őt ezzel a tűzzel.

Minden áldozatban s az étkezések során, a kezdő- és a bevégző rítus is
Őneki lett felajánlva.

Ő volt az otthon fénye, melege és az ételkészítés egyik legfőbb feltétele.
Ő – „csak” a TŰZ volt.

Mint női archetípus, megtestesíti az önmagával teljes harmóniában élő
nő képét. Nem próbál „kifelé” tetszeni és megfelelni, egyetlen mértéke
van: saját belső világának igazsága és békéje.

Nyugalommal, örömmel és nagy belső tartással szolgál.

Soha ki nem oltható, egyenletes, megújuló lánggal formálja a lakást –
otthonná, a dátumokat – ünnepekké, az embereket – családdá.

Valójában nincs szüksége senkire, rá viszont annál nagyobb szüksége
van a körülötte élőknek.

Mert Ő jelenti a meleget, a biztonságot, a megbízhatóságot, a
kiegyensúlyozottságot, a derűt, a rengeteg, láthatatlanul, szép rendben
elvégzett háztartási munkát és a család körüli teendők méltóságát.

De, hogy ki is ő valójában?

Tudná-e, s vajon fontos-e neki egyáltalán, tudnia a választ…

Az e heti, Bennünk élő Istennők tánca (zárt)csoporton, megpróbáljuk
HESZTIÁT közelebbről megismerni. Mozgásos, dramatikus és táncos
gyakorlatokkal, mi majd „szobrot emelünk neki és megfestjük a képét”.

Tünde