Scroll Top


NYÚJTÓZZ BELE! Szabadtánc és mozgás tábor

2022. JÚL. 21–24.

A közkedvelt szilveszteri félnapos közös műhely után itt a nyári tábor, ahol lesz lehetőségünk jobban elmélyülni a mozgásban, alkotásban és meghitt együttlétben.

„Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!” – tartja a mondás, melyet a köznyelvben elsősorban anyagi megvalósulásainkra használunk, de talán már sokszor tapasztaltuk, mennyire igaz ez bármely más életterületünkön is. Méregetjük „a takarónk hosszát”, ezért eleve nem gondolkozunk kihívásokban, sőt gyakorlásban sem… Belénk nevelték, hogy kísérletezni kockázatos és veszélyes, jobb, ha mindenki marad a sémáinál.
A mozgással és a táncunkkal is sokszor így van ez, hiszen pontosan érzékeljük fizikai korlátainkat és valós állóképességünket.
Ebben a Táborban – arra hívunk, hogy NYÚJTÓZZ BELE! a testedbe, a lelkedbe, a szellemedbe. És NYÚJTÓZZ BELE! a délutáni tevékenységek során olyan dolgokba, melyeket ez idáig talán még sosem próbáltál!
Nem szükséges, hogy legyen bármiféle táncos előképzettséged-, vagy tapasztalatod. Hiszen a szabad-tánc és mozgás ember-létünk eredendő és természetes kifejeződése, melyet gyermekkorban még napról-napra önfeledten gyakorolunk, csak felnőttkorra felejtjük el a legtöbben…
A spontán mozgás és mozdulatsor, az egyéni, a páros, a kiscsoportos vagy akár az egészen nagy csoportban végzett közös mozgás és tánc örömteli, testet-lelket felszabadító kollektív tapasztalás. Ebbe az örömbe szeretnénk BELENYÚJTÓZNI – újra!

A TÁBORT VEZETIK

Kerényi-Kiss Zoli – Ecstatic Dance Budapest alapító és facilitátor, képződő Integrált Kifejezés- és Táncterápiás csoportvezető, integrál szemléletű segítő szakember

Kristóf Tünde – integratív csoportvezető, pszichodráma vezető, művészetterapeuta, egyéni mentor, az ÉletIGEN Közösség vezetője

Privacy Preferences
When you visit our website, it may store information through your browser from specific services, usually in form of cookies. Here you can change your privacy preferences. Please note that blocking some types of cookies may impact your experience on our website and the services we offer.