Pontosan egy évvel ezelőtt, a születésnapomra kaptam valakitől – a Legfontosabbtól – ezt a meditációs zsámolyt. 

Saját kezűleg készítette, faragta, festette, az én „hajlásszögeimre” alakította. 

Titokban munkálkodott.

A várva-várt napon, amikor átnyújtotta, adott egy feladatot is hozzá: 

Írjak rá ötven olyan mondatot – amelyek, életkísérő megtartó szavakká, felismeréseimmé, meggyőződéseimmé váltak az évek során – akár mások, akár a magam bölcsességei ezek. 

S majd ezeken ülve, ezeken nyugodva, mindezek erejéből – éljem a továbbiakat, járjam áldottan különleges utamat – saját magam-, és mások boldogságára.

Ma hajnalban írtam fel rá az utolsót, az ötvenediket.

A készen – ülök. 

És félek.

Lett egy sors-sámlim! 

Úgy döntök, inkább – készen állok.

Tünde