A bennünk élő istennő: HÉRA

A Kislány-énrészünk, aki tiszta szerelmet, hűséget, nagy esküvőt, nem szűnő biztonságot, dicsőséget, megbecsülést és totális beteljesülést képzel el a Férfi oldalán.

A Pusztító-énrészünk, aki önféltésből, belső- és külső tengelye elvesztésétől való rettegésében a legsötétebb gondolatokra/szavakra/cselekedetekre is képes; s valahol titkon imádja érzékelni/gyakorolni a „mágikus elveszejtő” hatalmát…

HÉRA.

Kronosz és Rheia harmadik lánya, Zeusz nővére.

HÉRA sokáig – Zeusz, Kronosz elleni harcainak ideje alatt – nevelőszülőknél nevelkedik.

Zeusz, uralomra jutása után, megkörnyékezi a fiatal lányt, aki nem enged a heves csábításnak, csak akkor, ha feleségül veszi őt, és az Ég királynőjének rangjára emeli. (Micsoda tartás, micsoda tudatosság! – fontolgatásra érdemes, hogy mostanság már hatalmas bátorság/hit kell női részről, hogy valaki ilyesmivel előhozakodjon.)

Zeusz ezt meg is teszi, s ezzel kezdetét veszi kettőjük – erősen archetipikus férj-feleség „tánca”.

HÉRA, teljes jogosultság tudattal, uralkodónőnek járó hódolattal övezve éli feleség mivoltát – és mindent megtesz, hogy méltósága ne sérüljön.

Zeuszt, mindvégig szerelemmel és hűséggel szereti – és megveszekedetten gyűlöli azokat az istennőket, földi nőket, s ezek gyermekeit, akik Zeusz hódításai során „beleköpnek a levesébe”.

Figyelemreméltó, hogy elemésztő haragja, bosszúhadjárata sohasem Zeusz (a Férfi) ellen irányul, tőle nem akar és nem is tudna soha elhatárolódni. Csak a nők és a gyermekeik a megnevezett „bűnösök”.

– Az utolsóórás iker-terhes Létót, nem hagyja lepihenni, vajúdni, szülni a Földön!!! (erre egy tengerből olykor kiemelkedő, majd visszasüllyedő kis sziget lesz a mentsvár, Délosz, Artemisz és Apollón születésének színhelye)…

– Dionüszoszt, csecsemőkorában szimplán a Titánokkal próbálja felfalatni…

– Héraklészt kígyókkal akarja halálra maratni annak bölcsőjében, ez nem sikerül, de biztos ami biztos, Héraklészt szó szerint az őrületbe kergeti, majd amikor az kigyógyul és vezekelni akar, egész későbbi életében üldözi, nyomorgatja, hátráltatja sikerességét…

– Echo-t azzal bünteti, hogy csakis mások mondatait mondhatja ki… (ez elsőre nem tűnik olyan durvának, de ha belegondolunk van olyan rossz, mint a felfalatás. Sőt, ez is, konkrétan AZ!)…

– Lamiát szörnyeteggé változtatja, aki így megöli saját gyermekeit, s mindezt még megfejeli azzal, hogy Lamia soha többé nem csukhatja be a szemét, soha többé nem pihenhet, nem nyugodhat, nem aludhat… (ez azóta is egy gyakori, alap kínzásos módszer, az ember idegrendszere nagyon hamar felmondja a szolgálatot)…

Ehhez a szörnyű listához jön még az is, hogy saját gyermekét Héphaisztoszt, amikor kiderült, hogy testileg fogyatékosan született – egyszerűen lehajítja az Olümposzról!

Anyaként – lehajítja…

El akar távolítani, pusztítani kivétel nélkül mindent és mindenkit, aki veszélyezteti a Házasság által nyert királynői rangját, hatalmát, presztízsét, felépített önképét.

Ó, Te szegény, „Királynéságodban” tündökölni kívánó, de a valódi „Királynőségbe”oly ritkán megérkező, HÉRA!

Mennyi illúzió, félelem, elhagyatottság, megcsalatottság, megalkuvás, szégyen az ára trónusodnak!

Mennyi szép és tiszta remény élt abban a Kislányban!

Mennyire szükséged lenne Artemisz belső pimasz bátorságára, Athéné okos higgadtságára, Hesztia csöndes jóságára, Démétér áldozatos anyai szívére, Perszephoné mások lelkét érző finomságára, Aphrodité érzéki, könnyed humorára!

A BENNÜNK ÉLŐ ISTENNŐK TÁNCA – szerdai zárt csoporton – Neked és Érted „drukkolunk” HÉRA.

Azaz mindannak, ami – bár nem könnyű bevallani – de nyomokban vagy nagyon is konkrétan, bennünk is föllelhető! S ha a tudatosulás felszínére kerül, megdolgozható, megfejlődhető.

HÉRA – a bölcs és odaadó, saját középpontjában lévő, az agresszójával bánni tudó asszony belső képeivel mozdulunk, pszichodramatikusan dolgozunk és táncolunk majd egy nagyot!

(2023. szept. 30-án egy TELJES NAP-os workshopot tartok a BENNÜNK ÉLŐ ISTENNŐK témában. Figyeljétek az eseményt!)

 

Tünde