A Sors – IGEN-je

Van, aki a sorsát éli – s legyen az bármilyen nehéz – boldogságot, békét és megelégedettséget talál benne. Meglelte otthonát ebben az inkarnációjában, beteljesíti születésének okát.

Van, aki csak az életét éli – s legyen akár az összes életterületén bármily sikeres, mégis békétlennek, elégedetlennek, üresnek találja azt. Otthontalanságot él át testében és lelkében, belső beteljesületlenségében örökké máshová, másvalakihez vágyódik.

Mindannyian – Sorsot választunk akkor, amikor leszületünk a Földre.

S oly sokan, – mintha ki lehetne cselezni, ki lehetne kerülni az Univerzum törvényeit – menet közben inkább az „élet-élést” választják, ezzel karmájukat nem beteljesítik és kioldják, hanem, különböző ego statement-ek, ideológiák mentén, bőségesen hozzápakolnak, újratermelik azt.

Ó, de hát, hogyan ismerhetjük fel a sorsunkat?! – ez az egyik legkínzóbb kérdés, mert óriási tétje van, egész emberöltőnket és kozmikus jövőnket is meghatározza.

Döntések által. Kivételesek esetében – a belső vezetettség által.

Az én tapasztalatom szerint, a nagy, nehéz, bizonyosan életformáló döntéshelyzetekben, hatalmas a stressz, szinte a rosszullétig. Az őrület határára kerül az ember.
Aztán kínlódva, folyamatos gyomorgörcsök árán, mégiscsak kipréselődik egy döntés belőlünk.

És ami ekkor történik, azt hiszem, az az irányadó.

Az egyik verzió ez:
A döntés után, mintha bezárulna egy hatalmas energia-kapu. Ezért továbbra is fennáll a bizonytalanság érzése, a kétkedés, a lét-félelem, erősödik a szorongás. Az idő teltével jó pár olyan dolog történik, melyben azt éljük át, hogy az Élet ellenáll, nem támogat. Minőségi romlás következik be az életkörülményeinkben, a kapcsolódásainkban, az egész emberi nívónkban.

Elvesztettük a Tengelyünket.
Ilyenkor érdemes visszafordulni. Legtöbbször még lehet is. Szabad „újratesztelni” az életet!

A másik verzió ez:
Mintha megnyílna egy hatalmas energia-kapu… A döntés után közvetlen, s attól kezdve mindörökké, kételyek nélkül, további kérdések nélkül, rendíthetetlen bizonyosságot, erőt és bátorságot kap az, aki jól ismerte fel a pillanatot, és a sorsa szerint döntött.
Szintén nehézségek jönnek, de mindezek ellenére valahogy mégiscsak épülni, teljesedni kezd minden. Életkörülményeink jobbak lesznek, az emberi kapcsolataink igazabbak, belső tartást kapunk a nehéz vállalásától.

Tengelybe kerülünk, a Tengelyünkben állunk.

Jól ismerem mindkét verziót.

Az előbbinek a gyötrelmeit, a totális elveszettség- és lápos otthontalanság érzését ebben a világban, és a maszatos-ragacsos, definiálhatatlan kapcsolódásokat a saját életemben. Folyamatos szaladást vagy dermedtséget, belső idegességet és idegenséget. (Hát…, nem volt túl boldog, az az ifjúkor!)

Az utóbbinak is ismerem már az erejét. A tisztaságát, a nyugalmát, a méltóságát. A bizonyosságát. Békességét annak, hogy a helyemen vagyok. Hogy az időmet csakis olyanokkal töltöm, akik felé tágul a szívem, és ez kölcsönös áramlásban egyre csak épül és szépül. Annak az örömteli érzését, hogy szeretem az életemet. És szeretem magamat benne.

Azt a műfajt, amiben én is dolgozom, önismereti csoportozásnak, önismereti mentorálásnak hívják.

Valójában – jóval túlmutatóan e fogalom körén – nem csupán annyi történik, hogy a fejlődni vágyó embereket egy önreflektívebb folyamatban támogatjuk és kísérjük, hanem sokkal inkább a Sorsuk megtalálásába, annak felvállalásába, az abban való helytállásba segítjük bele őket.

Az integratív (többféle módszer technikáinak, egyidejű használata) munka, azért rendkívül progresszív, mert:

A Hellinger-i rendszer rá tud világítani a sors-tévesztésekre (ez az általam „csak élet-élésnek” hívott kategória), a pszichodráma segít a belső lelki mozgatórugóink, kapcsolati téves-interakcióink felfedésében, a bodywork a tudattalan tartalmainkat hozza felszínre és gyógyítja, a művészetterápia a bennünk élő kreatív teremtő géniusz által, segíti feldolgozni, újrakeretezni a belső- és külső élményanyagunkat. A szabad, improvizatív tánc pedig, szelíden befelé tessékel abba a létállapotba, ahol a test-lélek-szellem szétválasztottsága megszűnik, feloldódik, ujjongó örömben és önelfogadásban egyesül.

Sors.

Vagy elég lesz mostanra neked, egy „elég jó kis élet”?

Tünde