A bennünk élő istennő: PALLASZ ATHÉNÉ

Métisz és Zeusz gyermeke – elvileg.

(Csupa olyan mondat következik, melyek végére „három pont”
kívánkozik. Ezekkel a „három pontokkal” fogunk foglalkozni majd, az e
heti szerdai csoporton.)

Azonban Apa (Zeusz), rettegvén attól, hogy Anyától (Métisztől, az Ész
Istennőjétől) az Ő fenséges hatalmát veszélyeztető gyermek születik
majd, apróvá zsugorítja a várandós Anyát, és egyszerűen LENYELI…

Így hát, Apa testében bekebelezve növekszik a magzat, akinek ott a
rejtekben, istennő édesanyja arany sisakot és mellvértet készít „biztos,
ami biztos alapon”…

Az idő közeledtével Zeuszt kíméletlen fejfájások kínozzák, melyre
Hephaisztosz hatalmas pörölycsapása lesz a gyógyír – úgy fejbe kólintja,
hogy szétrepedt fejéből megszülethet gyermeke (és ezzel elmúlik kínzó
migrénje is): előpattan a teljesen kifejlett felnőtt Athéné, ragyogó
szépségben, talpig aranyban, kezében dárdát tartva…

Apa – mivel a saját teremtményeként definiálhatja őt – megnyugszik, és
immáron feltétlen elismeréssel és rajongással adózik isteni leányának
erényei előtt…

Főleg az okossága, a mértékletessége, az igazságossága, a higgadt
döntőképessége – és ez esetben különösen fontos! – szűzi
elkötelezettsége előtt…

A Lány (Athéné) pedig – édesanyját innentől gyakorlatilag ignorálva –
teljes mértékben és kizárólag az „apja lányaként” érzékeli és értékeli
önmagát…

Ezáltal – mármint az Anya elutasításából kifolyólag – női lényét háttérbe
szorítja (hasítja), fókusza főleg a „férfiak világán” van, a férfiak oldalára
áll, főleg őket segíti, támogatja harcaikban, háborúikban…

De van itt még valami, ami a fenti Athéné-karakterhez egy fontos adalék.
Volt egy igaz lánybarátja: Pallasz, akivel – sok más, harcos nimfával
egyetemben – a legenda szerint együtt élt egy ideig, Itónosz szigetén. Itt,
rendre gyakorlatoztak egymással ezek a lányok, s egy ilyen
„edzőmérkőzésen” Pallasz éppen győzelemre állt Athénével szemben.

Ám Zeusz, ezt látván úgy megijedt(!), hogy eltérítette figyelmüket, s a
kizökkent figyelemben szerencsétlenül, Athéné dárdája valóban Pallasz
gyomrába fúródott. Meghalt…

Athéné siratta, a legjobb barátját ölte meg, az első és utolsó lányt/nőt,
akit szeretni és tisztelni tudott…

Életnagyságú szobrot készített fából, két kezével élethűre festette.
Pallasz szobra a festés által Athéné küllemét is viselte, a későbbiekben
az emberek tudatában a kettőjük lénye összemosódott – így Athéné
megkapta a Pallasz előnevet is. (A későbbi Athéné szentélyeket és
templomokat ezért nevezték Palladiumnak.)

Hát igen…

A női érzékenységet, sebezhetőséget, befogadókészséget, a férfinak
való kiszolgáltatottságot vagy egyáltalán a szeretetnek való végtelen
kiszolgáltatottságot – ilyen „starterekkel”, megérthető, hogy Athéné el
akarja kerülni a továbbiakban…

Persze a portfolio-jában csupa ilyen van:

Ő segítette hazatérni a bolygó Odüsszeuszt, Herkulest támogatta a
tizenkét, lehetetlennek tűnő feledata elvégzésében, a Trója-i háborúban
nagyszerű stratégiai ötletekkel szolgált a görög seregeknek, meg a
szövés-fonás mesterségére, az olíva olaj termesztésére, a
fémmunkálatok csínjára-bínjára tanította az emberiséget…

Irigylésre méltó és nagyszerű, hálás köszönet mindezért!

Briliáns tettei és gondolatai voltak és lesznek mindig, ez nem kétséges.
Dicsőséges és feddhetetlen életút az övé

Tervezés, tetterő, megvalósítás.

Tekintélyparancsoló, magabiztos jelenlét, céltudatos, kifinomult
intellektus.

Kizökkenthetetlen és tisztességesen hűvös.

Hírnév, elismerés, megbecsültség, feltétlen tisztelet mindenkitől, még a
férfiak részéről is!

Makulátlan – magányosság…

Athéné, a szíved azonban, jó régen elhallgatott…

Már említettem, a szerdai, a "Három pontok" kutató csoportja lesz,
mégpedig sok mozgásos önreflexív gyakorlattal, pszichodramatikus
állítással és a végén az Athéné tánccal!

 

Tünde