Scroll Top


A Festmény IGEN-je

Ma, valahogy nehezen jött nekem is az ÉletIGEN. (Pedig, már azt hittem, hogy mesterfokon űzöm! 🙂

Talán az álom miatt, amit mára virradóra álmodtam – minden olyan bizarr volt benne! A személyek, a párbeszédek, a helyszínek, az ugráló idősíkok, s egyvalakinek az állandó jelenléte – aki viszont nem evilági, hanem hatalmas szellemtestében követett mindenhová. Áttetszően, veszélytelenségében is tántoríthatatlanul. 

Órák teltek el ebben az álom utáni nyomottságban, s az értelmezés kényszerében.

Ám váratlanul, valami különleges, teljesen meglepetésszerű dolog, mégis felolvasztotta a szívemet. Jött egy akkora, bazi nagy ÉletIGEN, hogy még most is kicsordulnak a könnyeim!

A legkisebb lányom Míra (14 éves), egyszercsak elém penderült az éppen elkészült legújabb festményével. 

Hála a karanténnak, meg a kikapcsolt kamerás, digitális órai részvételnek – a gyerekek számos, annál jóval értékesebb, izgalmasabb tevékenységekre is rákapnak, szimultán. Az én lányom – fest…

De nemcsak órák alatt, hanem előtte is, meg utána is, meg éjjel is. Alkot! Végre!

Két nagyon kemény év van mögöttünk.

Voltak pillanatok, amikor azt hittem, én már végleg elvesztettem ezt a gyereket! Azóta javult a helyzet – óvatosan szedegetjük össze, gombolyítjuk föl, lelkünk széttépdesett fonálszálait.

Szóval, egyszercsak, elém penderül ezzel a képével. Nézem, nézegetem, belül ujjong a lelkem, meg vagyok hatva! Mélyen értem, megértem az üzenetét, olvasni tudok a szimbolikájában, a fájdalmában, a születő reménységében, a hazatalálásban, a Sors kezének felismerésében…

A gyerekemen keresztül, ma délelőtt megajándékozott az élet egy igazi, becses ÉletIGEN-nel! 

Az Övével – ami az enyém is, immár.

Tünde

Privacy Preferences
When you visit our website, it may store information through your browser from specific services, usually in form of cookies. Here you can change your privacy preferences. Please note that blocking some types of cookies may impact your experience on our website and the services we offer.