Itt ahol lakom, nemrég nyílt egy kis kávézó-közösségi tér, a neve: „Hurrá Hétfő!”  Különös bája a helynek, hogy közvetlenül a Templom-tér, s az azon terebélyesen terpeszkedő általános iskola mögött foglal helyet. 

Ezzel az egyszerű elnevezéssel, rátapintottak talán minden munkába – és iskolába járó ember kollektív, hét-eleji neurózisára – a hétfői napok nehézkedésére, terheltségére, tompaságára, kényszeredettségére, kilátástalan hosszúságára… De nemcsak, hogy rátapintottak, hanem azonnali gyógyírt is kínálnak minden arra járó számára. 

Mert azt állítják, hirdetik a cégéren: „Hurrá Hétfő!”

 S ez sokakat, azonnali fókuszváltásra sarkall.

Elkezdtem gondolkodni, hogy mi az én megoldásom a hétfőkre? Mi az, amitől bizonyosan „Hurrá!” lesz, a Mars istenről elnevezett (az agresszív, a kérlelhetetlen, az elsöprő, leigázó, háborúságok istene) napom?

Nekem, a „ZENE, A ZENE, A ZENEKELLAZENE…” Hétfői napokon, duplán!

És Nektek? Mi a „gyógyír” a hétfőitekre? Mi az a rutin, gyakorlat, rítus, amivel IGEN-t tudtok újra mondani az előttetek álló hosszú hétre?

Tünde