A válságban az az egyetlen jó, hogy véget vet az álságnak.

De van benne még egy jó: megállásra, szembenézésre, döntéshozatalra és legfőképpen fejlődésre késztet. Mert nem enged a szorításából!

A komplex életválság – a komplex valóságommal együtt küld a padlóra – mint egy ketrecharcos, aki nyakamat, karomat hátrafeszítve, teljes testsúlyával a mellkasomon térdel.
Kábé ilyen, nem?!
Ismerős valakinek?

Légszomj, teljes tehetetlenség, ötlettelenség, nyilvánvaló vereség, szégyen. Ez utóbbi nagyon fontos. A szégyen nagyon fontos elem. Ezekhez az élethelyzetekhez, mindig szégyen is társul. Éppen a mélységes szégyen miatt van, hogy sokáig tagadjuk, hasítjuk a valóságot. A szégyen miatt van, hogy nehéz segítséget kérni. A krízisben levők, mindig a legnagyobb rejtőzködők…

„Nem, nem vagyok alkoholista/drogos/pornó-függő – miért baj az, ha az ember élvezni akarja az életet?!”
„Nem, nem bántalmazó kapcsolatban élek – hát Istenem, ő így, ilyen rapszodikusan tud csak szeretni!”
„Nem, nem ijeszt halálra, hogy megszűnt köztünk a vágy, az intimitás, a beszélgetések, hogy csak vegetálunk egymás mellett – idővel majd minden megoldódik!”
„Nem, nem igaz, hogy romokban a házasságunk – ez csak egy hullámvölgy, igaz tizenöt éve tart, de legalább tart!”
„Nem, nem igaz, hogy magányos vagyok – hiszen rengeteg ismerősöm van a Facebook-on, a gyerekem az én társam, és végül is, a kutya az ember legjobb barátja!”
„Nem, nem vagyok súlyosan alvászavaros – nyugtatókat és altatót teljesen más miatt szedek, azért, hogy dolgozni tudjak!”
„Nem, nem baj, hogy harminc kilót híztam – végül is egy egész ország kövér lett a karantén alatt, legalább nem lógok ki!”
„Nem, nem igaz, hogy rettegek a haláltól – ellenkezőleg, imádom a horror filmeket és a halottas vicceket!”
„Nem, nem érdekel engem az Isten – mert egyrészt én sem érdeklem őt, másrészt, ha úgyis megdöglök, nem mindegy?!”

A komplex életválságban nem csak egy elem, hanem egyszerre három-négy vagy több is összesűrűsödik. Sokszor lefedi, leszorítja – mint a ketrecharcos – az összes fontos életterületet, ez pedig teljes, totális létszorongást eredményez.

Három fő terület van rendszerint – egyszerre – krízisben:

– A párkapcsolat/házasság (vagy éppen a szeretet kapcsolatok krónikus hiánya, elszigeteltség, magány)
– Az életidő múlása (szorítása, sürgetése, feladatok tömkelege, kifáradás, kiégés, egészségügyi problémák)
– A halál és a tőle való félelem (a lét értelmetlenségének kínzó tapasztalása)
Szóval – a válságban az egyetlen jó, hogy kiderülhet végre minden álságunk, tévedésünk, szemfényvesztésünk, rossz stratégiánk, árulásunk, téves hiedelem rendszerünk, családi sémáink, gyávaságunk, valós szorongásunk, kiszolgáltatottságunk és félelmünk!

És ha nem futamodunk meg (apátiába, depresszióba, függőségekbe, betegségekbe) – hiszem és tudom, mert tapasztaltam – hogy ez, életünk Nagy Pillanata lehet. Az Igazság pillanata. A megtisztulásé. A Transzformációé.
Ez a pillanat és időhely, az ÉLETIGEN-ek várakozó termévé tágul.

Meg kell hát keresnünk – abban a kifacsarodott pózban, földre nyomva, totálisan hatástalanítva – a ketrecharcos tekintetét. Elismerni az erejét. Elismerni a győzelmét.

És mélyen, magunkban (Neki pedig, a kevésbé földagadt szemhéjunkkal odahunyorítva) – köszönetet mondani a szembesítésért!

Valójában, ekkor kezdődik.

MINDEN itt kezdődik, ebben a szent pillanatban.
Ez lesz az ÚT.
De ez, még csak a legeleje!
Mert, föl is kell tudni állni!

Segítség nélkül, továbbra is, a ringben – a földön maradsz, még a széléig sem tudsz elmászni.

Tünde