Scroll Top


Az árva – IGEN-je

(aki voltam, aki még néha vagyok, de többé nem leszek)

Félszemű És Sánta Gizi Néni lassan bicegett felénk a falu utcáján. Aranyló meleg októberi délután volt. Három kisgyerekemmel – és a hasamban növekvő negyedikkel – kinn bóklásztunk mi is, amikor utunk összeért.

 Alig pár hónapja költöztünk ide Budapestről.

Alig pár hete tudtam meg, hogy a férjem teljes szívével beleszeretett egy kolléganőjébe, „örökre a lelkem része” – mondta.

De most mégsem az a lényeg, hogy pfúj, meg hűű meg háhh! Hanem, hogy jön, közelít Félszemű És Sánta Gizi Néni és a kölcsönös köszöntés után váratlanul megszólal:

„Árva kislány vagy, te is!” 

Körbenézek, hogy „ki még?”, talán egy pillanatra el is mosolyodok a „kislány” szó hallatán, hiszen eddigre már négy gyerekes anyuka vagyok. Ekkor hirtelen megszédülök, kiszalad minden erő a testemből, gyorsan megkapaszkodok a mellettem lévő kerítés barnára festett vasrácsaiban, majd fél fenékkel biztonságos támaszt találok a kerítés keskeny betonpadkájára rogyva. Nem sírok, de az egész testemet remegés rázza.

Félszemű És Sánta Gizi Néni egyszeméből viszont valószerűtlenül vastag könnycsík indul, majd arca barázdáiban szertefutva, a ráncok mély gödrében szinte otthonra találva, beolvadnak, hamar el is párolognak a könnyei. 

Nézzük egymást.

Végtelenné tágult és sűrűsödött idő, teljes összekapcsolódás, az Igazság egypontúsága. Evilági bardo-pillanat, azaz a felismerés, a megértés, a kilépés lehetősége. 

Félszemű És Sánta Gizi Néni ezenközben jól megszívja az orrát, megtörli dolgos kézfejével, sóhajt egy nagyot, majd simítva kettőt nejlon pongyoláján, azt mondja: „Ma még sokat kell dolgozni, megyek tovább!” – és valóban, tovább is bicegteti törődött kis testét. Aranyló fények kísérik alakját.

Az egész találkozás, két-három perc, ha volt.

Én maradtam. Ott és abban, amiben. 

Az árvaságom… Az én „starter programom”. Ami már megjelent a születési mintázatomban csakúgy, mint anyukám korai halálában. Az apukámmal való felnőttkori összeveszésünkben, melyet 17 év hosszú hallgatás követett. A testvéremmel kapcsolatban, aki nem akar tudni rólam a mai napig. A férjem árulásában, a válásunk tényében… Megannyi-megannyi elhagyatottság-élmény, önbeteljesítő folyamat, mely – mint ahogy lassan végre felismertem – legfőképpen egyfajta tudati fixációból ered, valami mély azonosulásból, egy VÉLT sorsképlettel. 

Az evilági bardo-pillanat valójában egyetlen kérdést tesz fel: „Akarod-e még folytatni, ezer évig, mindig ugyanazt?!”

Túlságosan rövid az időnk. Boldogtalanságban, folyamatos ego-küszködéssel élni, önsajnálatban, dermedtségben… Meg kell szabadulnunk önmagunk VÉLT valóságaitól. Venni egy hidegzuhanyt az Igazság zuhatagából.

Valóságos, hogy a Félszemű És Sánta Gizi Nénik mindenhol ott vannak, itt-járnak kelnek körülöttünk, körülötted. Kinyitják a „csapot”. Biztosan már Te is találkoztál velük, csak más-más varázsalakban! 

Mert megkeresik a tisztaszívűeket.

A tisztaszívűek meg köszöntik őket. 

És megfürödnek. Felébrednek. És elkezdenek odafigyelni…

Tünde

Privacy Preferences
When you visit our website, it may store information through your browser from specific services, usually in form of cookies. Here you can change your privacy preferences. Please note that blocking some types of cookies may impact your experience on our website and the services we offer.